2013. február 26., kedd

Egyiptom - bevezetés

Egyiptom érdekes ország. 2012 januárját kinn töltöttem meg előtte 2011 decemberében is voltam kinn 5 napot. Kedves ismerősök jóvoltából elég sokmindent láttam és sok dolgot tanultam az országról. Lássunk párat!

Baksis
Ha eddig az ember nem ismerte a baksis kifejezést, akkor ebben az országban pár perc alatt megtanulja. Baksist úgy ad az ember, hogy kinyújta a kezeét, mintha kezet fogna, a másik fél is kezet nyújt, majd a papírpénz villámgyorsan átkerül az ő kezébe. Baksist a szolgáltatás után kell adni. Pár font az utcagyereknek jár, hogy hagyjon békén, kb. 10 font a szállodában, amikor a bőröndünket cipeltetjük, 10-20 font (fejenként) az egyszerűbb szolgáltatásokért (pl. állatkertben kisoroszlánnal fotózkodni). És végül 100-300 fontért be lehet jutni a lezárt piramisokhoz is (éppen az ország helyzetétől függően).

Közlekedés
Káosz van, vezetni nem tudnak. Ha motorost lát az ember, akkor félre kell ugrani. A legtöbben egyenesen nem tudnak menni a motorral. Autóval sem jobb a helyzet. Ha az út szélén a járdán vagy a porban akár 2m előnyre lehet szert tenni, akkor a jó arab ember elhagyja az utat, és megszerzi azt a 2m előnyt. Kátyuk vannak bőven (autópályán is). De mindenképpen érdemes figyelni, mert ha lerobban egy autó, azt egy nagy kővel jelzik (logikus, legalább hátulról nem mennek bele :). Ha végül az autó csak elvánszorog onnan, attól a kő még ottmarad. :)
Autópályán nincs felüljáró, csak U-turn, ahol pár km-rel később meg lehet fordulni. De aki lusta, az elindul a szembe irányba, aztán majd átmegy a saját oldalára később. Így ha 90km/h-val dönget szembe az autópályán egy kamion, akkor nem kell meglepődni. Hasonlóképpen megszokott dolog, hogy birkanyájat hajtanak át az autópályán.
A kereszteződések úgy néznek ki, hogy csak jobbra lehet menni (hogy ne legyen karambol). Aztán nem sokkal később meg lehet fordulni. Azaz, ha egyenesen akarunk menni, akkor jobbra, megfordulni és jobbra a teendő. Ha rájön az ember a logikára, akkor gyorsan meg lehet szokni, hogy tulajdonképpen egyenesen megyünk, csak ehhez jobbra kell kanyarodni. :)
Ez nem múzeumi tárgy, konkrétan ezzel mentek a gyerekért

Itt tuk-tuk néven fut

Szállítanak mindent

Villamos :)

Ők kivételesen tudtak egyenesen menni

Parkolás
Alig van szabad parkolóhely, így szinte csak tilosban lehet megállni. De nem veszik túl szigorúan a dolgokat. Van a kicsit szabálytalan meg a nagyon szabálytalan. Ha csak kicsit és nem áll sokáig az ember, az nem gond. Ha jön a traffic police, hogy az nem jó ott, akkor meg kell nyugtatni, hogy csak pár perc az egész, akkor általában hagyják és nem kell aggódni. A pár perc az persze egyiptomi módon pár perc (a fél óra belefér).

Taxik
Taxiba akkor érdemes ülni, ha az ember már beszél pár szót arabul és el tudja navigálni a sofőrt (GPS-es telefon térképpel célszerű). Kezdők gyakran követik el azt a hibát, hogy "Do you speak English?" kérdést szegezik a taxisofőrnek, aki persze azt mondja, hogy "Yes". Az út során persze kiderül, hogy ez az egyetlen angol szó, amit a sofőr ismer, és érteni sem ért semmit. Ezen felül még a várost sem ismeri. A legtöbb sofőrnek fingja nincs pl, hogy hol az Opera. A városrészeket azért nagyjából tudják. De általában kedvesek, megkínálnak cigivel és mennek mint a veszedelem. A tarfiáról vagy az út elején kell megállapodni, de célszerűbb csak simán a taxaméterre mutatni és kijelenteni, hogy meter. Ha tiltakozik, akkor el kell hajtani, jön másik.

Állatkert
Na, ez egy vicc. Amikor bemegy a külföldi, akkor gyorsan letámadják fotósok, hogy majd ők fotóznak. El kell hajtani. Az ember tud magának fotózni és az ingyen van. A lényeg az, hogy ez inkább egy cirkusz. Itt a gondozóknak fizetett fejenként kb. 10 fontért különféle szolgáltatásokat kapunk: kisoroszlánt lehet tartani, elefántot simogatni, vizilovat etetni, macit etetni és gyakorlatilag bármelyik állat "eladó".